2002-ben kezdtem el a margitszigeti víztoronyban működő Kilátó Galériában dolgozni. A csodálatos épület, a környezet szinte kötelezővé tette, hogy elkezdjek a Margitsziget történetével foglalkozni, akkor még csak felületesen. Megvettem azt a néhány könyvet, ami könnyen hozzáférhető volt akkor (Mi Budapestünk sorozat, Budapesti Photográfiák sorozat). És folyamatosan kerestem az interneten is az információkat. Eközben rátaláltam egy aukciós oldalra, ahol megvettem az első képeslapomat a szigetről. Illene emlékeznem rá, hogy mi volt, de sajnos nem tudom - feltehetően egy Margit-fürdő lap, de az biztos, hogy az elsők között volt már lap a víztoronyról is. Ezzel kezdetét vette a gyűjtemény kialakítása. Jelenleg nagyjából 1000 képeslapom van (köztük persze sok duplikációval), a létező legtöbb könyvet, kiadványt szereztem be, de gyűjtök minden cetlit, fotót és tárgyat, amin szerepel a sziget. Évek óta szeretném összerendezni, és dokumentálni a gyűjteményem, most elkezdtem:) 

A képeslapokat egy külön blogban rendszerezem: szigetlapok.blog.hu

A blog tökéletes módszer arra, hogy egy-egy érdekes épülettel, történettel stb. részletesebben foglalkozzak. Próbálok alapos lenni, és mindennek utánajárni.

Tudomásom szerint az itt leírt információkat én gyűjtöttem így egybe először. Ezért komolyan veszem az blog.hu felhasználási feltételeiben szereplő tételt: "Tartalmaidat alapesetben minden jog fenntartásával jelenítjük meg".  

2011. február, Zalabai Csilla


2011. május 31-én a SzabadTér Kht. (a Margitszigeti Szabadtéri Színpad üzemeltetője) vette át a víztornyot a Göncöl Alapítványtól (korábbi munkahelyemtől), amely azt is jelenti, hogy már nem dolgozom a  víztoronyban, a Margitszigeten. 

Szerző: zcsilla  2011.02.16. 09:21 4 komment

Címkék: margitsziget gyűjtemény képeslapok

A bejegyzés trackback címe:

https://margitsziget.blog.hu/api/trackback/id/tr982664715

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Egyed Ildikó 2012.07.01. 19:55:32

Tisztelt Zalabai Csilla!
Engem az ún. Szigetklub, később "Spolarich" érdekelne. Ez ügyben nem folytatott kutatásokat? Eredeti tervek, azt hiszem, nincsenek róla. Ha találna ilyet, kérem, írjon róla.
Üdv.

zcsilla 2012.07.02. 08:18:59

@Egyed Ildikó: Kedves Ildikó! A Sziget Klubról is van néhány információm, de sajnos eredeti terveket nem találtam az épületről. Próbálom "újraaktivizálni" magam a blogban. Tavaly elvették tőlünk/tőlem a víztornyot, és ez erőteljesen letörte a lelkesedésemet az összegyűjtött információim publikálásával kapcsolatban. Köszönettel: Zalabai Csilla

Egyed Ildikó 2012.07.02. 16:20:51

Kedves Csilla! Ne csüggedjen! Megosztaná az információkat a Szigetklubról? Üdv.

zcsilla 2012.07.20. 23:58:22

@Egyed Ildikó: Kedves Ildikó! Elkezdtem újragyűjteni a tudnivalókat. Ez nálam egy hosszú folyamat, mert minden infot újra és újra megrágok, leellenőrzök. Természetesen eközben új infokat találok, és elkalandozom :) Tehát: hamarosan elkezdem feltenni, amit találtam. Üdvözlettel: Csilla
süti beállítások módosítása