2011. március 19. 15 órától Kántor - A postarablás az M2-n. Miért is kerül be ez ide?

Amikor elkezdtem a víztoronyban dolgozni egy ismerősöm hívta fel a figyelmemet arra, hogy a Kántor egyik epizódja a toronyban játszódik. Meg is kerestem akkoriban az MTV Archívumát, akik küldtek is nekem néhány fotót. Azóta a Kántor sorozat felkerült az MTV Videótárba is (16).

A második rész, "A postarablás" című epizódban játszik szerepet a víztorony. Egy gyanús alak és barátai laknak benne.

A jelenet egy külső snittel kezdődik, majd a víztorony felső erkélyeiről veszik, ahogy megérkeznek a nyomozók. 

Kántorral együtt megindulnak a bejárat felé - ami az eredeti szép ajtó helyett egy bedeszkázott tákolmány. Eléggé úgy néz ki, mintha a forgatásra készítették volna (a bejárat a valóságban kifelé nyílik, a felvételen azonban befelé).

Amikor bemennek jobbra látszanak az elektromos szerelvények - ezek helye ma is itt van. 

Csupati és Kántor elindulnak felfelé (de hova tűnik útközben a másik rendőr?). Az első emeleten "lakást" rendeztek be. Matracok, mosdótál, polcok és mindenféle bútorok, jó pár sörös rekesz és egy gitár :)

A következő pillanatban már fent is vannak a kupolában, felülről láthatjuk, ahogy megérkeznek. Fent kosz és szemét - valószínűleg nem kellék, hanem valóban így lehetett. Kántorék felmennek a vaslépcsőn - ez vasráccsal és ajtóval van lezárva manapság (mert nem biztonságos), és valószínűleg le volt zárva mindig is, hiszen az kupola feletti részben volt a vízmedence. A jelenet jó részében nincs rács - valószínűleg zavarta a forgatást és leszedhették egy kis időre.

Sajnos többet nem mutatnak a toronyból, így azt sem tudjuk meg, hogy mit találtak odafent....

Értékes lelet ez a víztorony történetében, hiszen egy olyan időszakban készültek a felvételek, amikor már nem játszott szerepet a vízszolgáltatásban (több mint másfél évtizede), de az újrahasznosítása még nem történt meg - a Göncöl Alapítvány 1984 óta hasznosítja. 

Kántor, Fekete-fehér magyar tévéfilmsorozat, 1976 (5 részes)
rendező: Nemere László, dramaturg: Lendvai György, forgatókönyvíró: Szamos Rudolf, zeneszerző:  Tamássy Zdenkó, operatőr: Bornyi Gyula, jelmeztervező: Csengey Emőke, látványtervező: Nagy Vilmos, vágó: Hertzka Vera
szereplők: Madaras József (Csupati őrmester), Szilágyi Tibor (Sátori nyomozó), Horváth Sándor (Bokor), Benkő Péter, Fekete Tibor, Hacser Józsa, Horesnyi László, Keres Emil, Koltai János, Láng József, Linka György, Markaly Gábor, Molnár Tibor, Velenczei István, Gál János, F. Nagy Károly, Kalocsai Ferenc, Nagy István, Mezei Lajos, Prókai István, Szabó Imre

Szerző: zcsilla  2011.03.13. 12:29 Szólj hozzá! · 1 trackback

Címkék: kántor víztorony kihasználatlanul

A bejegyzés trackback címe:

https://margitsziget.blog.hu/api/trackback/id/tr692735488

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Testvérblogunk: Margitsziget 2011.03.13. 21:28:58

Olvasnivaló addig is, amíg újra feléled a víztorony blog:http://margitsziget.blog.hu  

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.